Címke listázva: ‘hűtőpult’

“Itt nem lehet vizezni az alkoholt” – jégből épített kocsma Budapest belvárosában


Csak nevében jelent konkurenciát a Váci utca túloldalán lévő Jégbüfének a Jégbár. Utóbbiban ugyanis a tulaj teljesen komolyan vette a nevet és az egész helyiséget fagyott állapotú vízzel szerelte fel. Az egy hónapja nyitva tartó intézmény elsőnek hirdeti magát Magyarországon, eldobható jégpoharakat használ, a belépő mellé pedig poncsót ad. A berendezés azonban három hónap alatt elpárolog, ha nem figyelnek. 

 

Kereskedelmi hűtőbútorok_

A kereskedelmi hűtőbútorok feladata a friss és fagyasztott élelmiszerek rövid időtartamú átmeneti tárolása, az áruk bemutatása, a vevő kiszolgálásának, illetve az önkiszolgálásának a lehetővé tétele. A friss élelmiszerek részére 0…+10 °C közötti, a fagyasztott élelmiszerek részére -18 °C-nál nem nagyobb hőmérsékletet biztosítanak. Jellemző a belső kényszercirkulációs hűtés, amely ventilátor segítségével történik, és a nagyobb nedvességleadású (száradásra hajlamos), előhűtötten érkező áruk tárolására szolgáló zárt hűtőkészülékekben gyakoribb.

 

Energia megtakarítás lehetőségei a kereskedelmi hűtésben (kereskedelmi hűtők)

A modern kereskedelmi hűtők már energiatakarékos megoldásokkal érkeznek a gyártóktól. Ez jelentheti az energiatakarékos kompresszorok beépítését a hűtőkörbe, vagy a szigetelés optimalizálását. Célszerű a kereskedelmi hűtők beszerzése előtt érdeklődni a várható energia fogyasztásról is.
Nyitott hűtőregálok
: a legtöbb mai modell már lehúzható éjszakai takaróval érkezik, amelyet a nyitvatartási órákat követően célszerű minden nyitott hűtőregálnál lehúzni.