For international markets we are offering the following two product ranges

Hűtőtér technológia

Egy fontos téma: a hűtőkamrák karbantartása

2018. augusztus. 29. 09:35 Hűtőtér technológia

Rendszeres átvizsgálás a prevenció jegyében

Folyamatosan visszatérő téma a hűtőkamrák, ipari hűtőberendezések fokozott karbantartás igénye. A Hűtőépítőnél mi azt javasoljuk az ügyfeleinknek, hogy meglévő hűtőberendezéseiket negyedévente vizsgáltassák át, tartsák karban. Ez első hallásra igen gyakorinak tűnik, azonban figyelembe kell venni azon tényezőket, melyek a hűtőkörök tartós működésére igen komoly hatással vannak. Az egyik legfontosabb tényező, hogy a kompresszoros ipari hűtőberendezések az év 365 napján, napi 24 órában működő berendezések. A működésük során ráadásul magas nyomású hűtőközeggel üzemelnek oly módon, hogy a nyári terhelt időszakban a hűtőköri nyomás akár extrém módon is megemelkedhet.

Első a higiénia

Egy nem tisztított kondenzátor (kültéri hőcserélő felület) vagy egy eljegesedő elpárologtató (belső hőcserélő) az egész hűtőkör működését ellehetetlenítheti. Akár az is előfordulhat, hogy a folyamatos rezgés miatt – mely a kompresszortól származik – a forrasztások elgyengülnek, a hűtőköri elemek kötései fellazulnak, ezáltal a hűtőgáz szivárogni kezd, esik a hűtőközeg nyomása, ezáltal a berendezés gyengén fog hűteni vagy teljesen megáll a hűtési folyamat.

Ügyeljen hűtőberendezéseire a nagy nyári melegben

Szintén működési problémákat okozhat, ha a túlhevülő berendezések magas hűtőköri nyomása miatt a nyomáskapcsolós védelem leold, azaz nem engedi az elektronika a kompresszort elindulni. A nyári melegben a hűtőberendezések eleve jobban igénybe vannak véve, ráadásul, ha a felhasználó is indokolatlanul túlterheli a berendezést – például a sokat és sokszor nyitva tartott ajtókkal-, akkor kész a katasztrófa, az ipari hűtőberendezés működése ellehetetlenül.

Az idő pénz, ha romlandó áruról van szó

Nem kell speciális anyagokat tárolni ahhoz, hogy egy váratlan leállás során akár milliós kár érje a tulajdonost. Szerviz szerződések és rendszeres karbantartás hiányában a javítás átfutása, releváns hozzáértő szerviz partner felkutatása akár hosszabb időt is igénybe vehet. Amennyiben nincs a tulajdonosnak speciális biztosítása ilyen műszaki hibákra és az abból adódó áruromlásra, úgy a kár jelentős és nem várt terhet róhat a vállalkozásra.

Bízza szakértőre a karbantartást

Nagyban elősegíthető a megfelelő működés azzal, ha a berendezés karbantartását megfelelően képzett szakember rendszeresen elvégzi. A Hűtőépítő által szállított berendezésekhez mindig felajánljuk a karbantartási szerviz támogatásunkat annak érdekében, hogy az ügyfeleink hűtőberendezései az év bármely szakában a legjobb teljesítménnyel megbízhatóan üzemeljenek.

Tekintse meg további bejegyzéseinket

2023-ban elnyertük a Heves Vármegye Innovatőre címet

2024. január. 23. 13:07 Hűtőtér technológia

A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján rangos elismerést vehettünk át, mellyel a kamara a folyamatos fejlesztési- és innovációs tevékenységünket ismerte el.   A fejlesztéseket mindig előtérbe helyezzük A 2023. évben a Hűtőépítő Kft-t választották Heves Vármegye Innovatőre címre …

Teljes cikk

2024-es Hűtőkamra trendek az ÉLIP pályázat fókuszában

2024. január. 16. 12:07 Hűtőtér technológia

A 2024-es év jelentős változásokat hozott a hűtőkamra trendekben, különös tekintettel az Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Program (ÉLIP) pályázatára. Az ÉLIP célja az élelmiszeripari beszállítók versenyképességének növelése a hűtéstechnológiai fejlesztések támogatásával. A pályázat keretében nyújtott támogatások új lehetőségeket teremtenek a szektor szereplői …

Teljes cikk

Vissza a többi cikkhez