Hűtéstechnika

Mikor esedékes a hűtő tárolók felújítása?

2018. szeptember. 14. 10:28 Hűtéstechnika

20-30 éves kamrák százai szorulnak korszerűsítésre

Magyarországon az első komolyabb élelmiszerbiztonsági előírások a kilencvenes évek elején születtek meg, majd 2004-től kötelezővé vált a HACCP rendszer bevezetése és üzemeltetése. Az előírásoknak megfelelően a kilencvenes években több ezer hűtőkamra épült meg, hiszen itt kezdtek az első szakosított hűtéssel kapcsolatos előírások és igények megjelenni, melyet az üzemeltetőknek kellett követni. Emellett a kilencvenes évekre jellemző volt a nagyszámú magánvállalkozás elindulása is, mellyel párhuzamosan emelkedett az eladott és legyártott hűtőkamrák darabszáma is, hiszen egyre gyarapodtak a felhasználási helyek. Az országban a rendszerváltást követő 20 évben a becslések szerint mintegy tízezer hűtőkamra épült meg. Ezek jelentős többsége a mai napig üzemel, azaz nagyszámú hűtőkamra válik az elkövetkezendő években csereéretté, hiszen egy 20-30 éves hűtőkamra már erősen amortizálódott állapotban van.

Melyek azok a jelek, amelyek már nem felelnek meg a modern élelmiszerbiztonsági előírásoknak és amelyek egy esetleges hatósági ellenőrzés során minden bizonnyal kifogásolásra kerülnek?

Horpadt, karcos rozsdás felületek: A legsérülékenyebb pontok az ajtók és a környékük, valamint a polcok mögötti falak. Az árumozgatás során ezen helyek sérülnek, behorpadnak. Önmagában a horpadás csak esztétikai hiba, de ha sérül a porszórt felület, akkor menthetetlen a rozsdaképződés, mely esetén a fal cseréje javasolt.

Rozsdás kötőelemek: A hűtőterekben a folyamatos páraterhelés és takarítás miatt a csavarral, szegeccsel rögzített elemek az évek során rozsdásodásnak indulhatnak. Ezek azonnali cseréje szükséges és nem is igényel jelentős befektetést.

Padlóburkolatok: A padozat szélei felhajlanak, az összetételek szétnyílnak, hézagok keletkeznek, melybe a hűtőkamrában képződő pára, húslé, takarításnál használt tisztítószerek bekerülnek, pangásnak indulnak és büdösödnek. Ezek utólagos burkolását tudjuk vállalni, de menthetetlen helyzet esetén a teljes csere javasolt.

Hűtőberendezés: Az elpárologtatók réz és alumínium alkatrészei az évek során elkorrodálnak, a hűtőbatéria kilyukadhat, mely gázszivárgást okoz és a hűtőkör nem működik. A hűtőgépészet önállóan is cserélhető, annak cseréje a legtöbb esetben nem érinti a kamraszigetelést.

Polcok: Ha egyszerű porfestett vagy szinterezett polcot választottunk annak idején, azon mára már bizony megkoptak, meghajlottak, a festékréteget ledörzsölte az állandó árumozgás. Sok eseten találkozunk itt is rozsdával. Ma már nagyszerű hűtőtéri polcok állnak rendelkezésre kivehető, cserélhető, mosogatógépben mosható polcelemekkel. Cseréjük rövid időn belül megtörténhet.

Ajtók: Ütött kopott, vagy leszakadta ajtó rozsdás tokkal, melynél a legtöbb estben az ajtógumi már szétszakadt, elmállott? Ismerős? Nos ez az ajtó cserére érett. Nagyon sok megkeresést kapunk, hogy ismeretlen gyártó által gyártott 20 éves ajtón cseréljünk tömítést és zárszerkezetet. Sajnos nem minden esetben van rá megoldásunk.

Épített kamra, csempével és fa ajtóval: Hullik a csempe, pereg a fuga, szorul az ajtó? Ezek a kamrák nem csak esztétikailag és élelmiszeripari megfelelőségükben maradtak el a kor követelményeitől, de egyenesen energianyelő helyek. A szigetelésük már régen leamortizálódott, az energia felhasználásuk az egekben. Az ilyen kamrák teljes cseréjét szoktuk javasolni.

Összességében nagyon sok módszer van a tarsolyunkban, melyekkel egy hűtőkamra még rendbe hozható, feltámasztható és megfelelővé tehető arra, hogy ismét megfeleljen az élelmiszerbiztonsági előírásoknak. Amennyiben az összkép jelentősen rossz, azaz a fenti lista legalább 3 pontja jellemzi a felhasználó kamráját, az esetben be lehet ütemezni a hűtőkamra cseréjét, hogy újabb 20-30 évre megfelelő hűtési megoldást biztosítsunk a termékeknek, alapanyagoknak.

Tekintse meg további bejegyzéseinket

Hogyan zajlik a megrendelés folyamata?

Hűtéstechnika 2018. szeptember. 14. 10:46

Egyedi ajánlat egyedi igényekre A Hűtőépítőnél főként egyedileg készült termékekkel foglalkozunk, ezért az ügyfeleink részére mindig előzetes kalkulációt és árajánlatot készítünk a kért termékről. Legyen az hűtőkamra, tisztatér, vagy hűtőkamra ajtó, minden esetben szükséges kalkulálnunk, hiszen nincsenek standard méretek. Az …

Teljes cikk

Tisztaterek a gyakorlatban

Tisztatér technika 2018. szeptember. 14. 10:43

A tisztaterek fogalma a hazai felhasználó körökben igazán szerteágazó. Vannak olyanok, akik egy feldolgozó üzem napi szinten takarított és fertőtlenített tereit tartják tisztatérnek. Mások gombatermelő helyiségeket neveznek tisztatérnek, és vannak olyanok is, akik valódi tisztatérben szeretnének gyártani, de nagyon-nagyon messze …

Teljes cikk

Vissza a többi cikkhez