Mesterséges intelligencia a PURhab újrahasznosítás szolgálatában
A több mint egy éve tartó K+F projektünk célja, hogy a jövőben a kemény PURhab hulladék, amely például a hűtőkamra építés illetve bontás során halmozódik fel, környezetbarát módon kerülhessen újrahasznosításra. Ez a terep nem csupán nekünk, de az egész szakmának ismeretlen, így küldetésünk teljesítéséhez kreativitásunkra és szakmai tudásunkra egyaránt szükségünk van, legyen szó a kutatás és fejlesztés céljairól vagy épp annak módszereiről.
Milyen kihívásokkal találkozunk a PURhab újrahasznosítását célzó K+F projekt során?
Célunk eléréséhez, vagyis az ipari célra megfelelő, újrahasznosított PURhab terméket eredményező adalék- és kötőanyag kombináció megtalálásához minél nagyobb mennyiségű kémiai reakciót kell megvizsgálnunk. Ez önmagában sem kis feladat, azonban mindezt számos tényező nehezíti, amelyek feloldásához mindenképpen új nézőpontokra van szükség.
Munkánk során több százféle kémiai kombinációt kell kipróbálnunk és elemeznünk, sőt a részeredményeket is meg szükséges vizsgálnunk. Ezek értékes információt adhatnak arról, hogy melyik irányba érdemes tovább gondolkodnunk, hiszen a terület feltáratlansága miatt a legtöbb anyag ilyen módon történő vegyítésével és felhasználásával még senki nem foglalkozott. A mi feladatunk feltárni a bennük rejlő potenciált.
A kemény PURhab újrahasznosításának lehetséges módjai
PURhab újrahasznosítása a mesterséges intelligencia bevonásával
Felismertük, hogy a digitalizáció, azon belül pedig a mesterséges intelligencia váratlan módon képes támogatni a munkánkat. A Chat GPT 4.0 bevonása a fejlesztési és kutatási feladatokban jó ötletnek bizonyult. Segítséget kaphatunk például abban, hogy milyen anyagok kombinálásával érdemes próbálkozni a kívánt eredmény eléréséhez, de a brainstorming menetébe is bekapcsoljuk, hogy megtudhassuk, mely elméleti lehetőségeket érdemes a gyakorlatban is kipróbálnunk.
Munkánkat polimer technológiában jártas vegyészmérnökök szakvéleményei is támogatják, azonban a konkrét területre vonatkozó tapasztalathiány itt is hátráltató tényező. Ezért az elméletben ígéretes kombinációkkal először labor teszteket végzünk, amelyeket kis kalodás tesztek követnek, végül pedig gyártógépes kísérleteket folytatunk.
Az újrahasznosított kemény PURhab táblák bizonyos célokra formára vághatók
Az ígéretes első eredmények után, a K+F projekt tovább folyik
Örömmel tapasztaltuk, hogy már rövid idő után megszülettek az első ígéretes eredmények. Mivel a PURhab újrahasznosítás során a környezetvédelem mindvégig fontos szempont, így a hőkezelés áthidalása érdekében kémiai reakciókkal kísérletezünk, aminek eredményeképpen a növényi alapú és az ásványi természetes adalékanyagok is ígéretesnek mutatkoznak.
A K+F projekten közös erővel dolgoznak munkatársaink és partnerünk, a BME Gépészmérnöki Karának Polimertechnika Tanszéke, hogy a jövőben megvalósulhasson a PUR keményhab újrahasznosítása, és ezzel csökkenthető legyen az építőipar, azon belül a hűtőkamra építés ökológiai lábnyoma.
Amennyiben szívesen csatlakozna kutatásainkhoz, várjuk jelentkezését!
A projekt támogatója az Európai Unió